A koreai bbq lényege


A koreai bbq lényege
Koreában közkedveltebb a bbq húsok készítése, mint azt gondolnánk. Talán azt is mondhatjuk, hogy egyfajta nemzeti sport a vaslapon, illetve grillrácson történő hússütés, amit éttermekben a vendég maga, vagy a vendég előtt készíti el a szakács. A koreai bbq fontos momentuma a hús pácolása, mely számos fűszer és pác alkalmazásával történhet. Annak köszönhetően, hogy a világ ezen táján a grillezés nagyon közkedvelt főzési forma, számtalan jobbnál jobb marinádot, illetve mártásokat készítenek a marha és csirkehúshoz, ami alapjában véve változtatja meg a hús ízét. A koreai bbq szószainak gyakori összetevője többek között a chili, a paprika, a szójababpaszta vagy szezámolaj, a fokhagyma, a nádcukor és még egyéb fűszerek, melyek mind gazdagság ízeket és intenzitást kölcsönöznek az ételnek. Az ízek kombinációjának lányege, hogy egyaránt legyen a mártás édes, sós és savanyú, így teremtve harmóniát és összhangot. A marinád elkészítése után következik a húsok előkészítése és a pácolás, ami annyit tesz, hogy minimum egy éjszakára állni hagyják a fűszeres, ízekben gazdag mártásban a húst, hogy kellőképpen magába szívja a zamatokat és új szintre emelje azt. Következő nap mehet a bepácolt hús a gyömbéres, forró leves fürdőbe, ahol közel három órán át porhanyósra, omlósra főzik. A koreai bbq elkészítésének utolsó felvonása a húsok grillrácson vagy vaslapon történő átsütése, ahol olyan aromákkal gyarapszik, melyeket csakis sütés után tudhat a hús magáénak. A koreai bbq körete is hasonló képpen ízletes és egészséges, ami általában puha mégis ropogós párolt zöldség.. Lehet szó marhahúsról vagy csirkecombokról, csirkeszárnyakról, a koreai bbq minden alapanyagból a legjobbat hozza ki.