Japánban a rizs nem csak egy egyszerű köret, mint számunkra Európában, ahol csak a
főételek mellé választható kiegészítőként tekintünk rá. A rizst, mint alapanyagot úgy tartják,
hogy az maga az élet. Éppen ezért számos elnevezésnek is örvend, vagyis másként hívják
magát a növényt, másként, ha még nyers, illetve másként, ha már megfőtt. Más a
megnevezése a fiatalok és az idősebbek között és másként emlegetik udvarias társalgás
közben is. Ez számunkra furcsának hathat, számukra viszont a tisztelet jele.
Sok esetben ehhez az alapanyaghoz fordulnak, például a pici gyerekek számára sokszor ez az
a szilárd étel, amit elsőként esznek és gyakran megbetegedés esetén is a rizs jelenti a
gyógymódot. Ha pedig hosszú útról térnek haza, ez az első étel, ami után vágyakoznak, és
szívesen fogyasztanak. Egy rizses étel számukra az otthon melege, a hazájuk és közöttük
létrejövő kapocs.
Minden japán rizses étel alapanyagának főzését tradíció övezi, vagyis hagyománya van
annak, hogy hogyan is készítik el a rizst. Ha pedig rizs termesztéséről van szó, jó, ha tudjuk,
amit itthon, Magyarországon veszünk becsomagolva japán rizsként, az valójában nem is ott
termett. Ennek oka, hogy a japánok csak a saját országukban termett rizst fogyasztják, viszont
a szigetország népességének száma és étkezési szokásaik olyanok, hogy ami ott megterem, az
mind el is fogy, így már nem marad az alapanyagból exportra.
Jó, ha azt is az eszünkbe véssük, amire minden japán rizses étel fogyasztásánál ajánlott
emlékeznünk, hogy amit kiszedünk a tányérunkra, azt illik is megenni. Náluk az a szokás,
hogy a napi első megfőzött rizses étel alapanyagából egy keveset a házi oltárra tesznek, így
fejezik ki a hálájukat. Tehát a kiszedett rizs otthagyása nem vet ránk túl jó fényt.
A legalapvetőbb rizses étel a gohan, vagyis főtt rizs, melyet rizs és víz felforralásával,
valamint párolásával készítenek el.